 |
93' |
Véget ért a mérkőzés. A második félidőben a REAC egyértelműen többet támadott, próbált végig egyenlíteni és ezáltal nagy nyomás alatt tartotta a pécsi kaput. Soakt mondóak azok az adatok, hogy a rákospalotaik 10 szögletével szemben a pécsieknek egy sem volt és hogy a kapuralövések aránya is 6:2 a REAC javára. Közepes színvonalú mérkőzésen, sok szabálytalanság mellett megérdemelten tudott kiegyenlíteni a hazai csapat és a mérkőzés egészét tekintve is megérdemeltnek mondható a döntetlen. |
|
93' |
Torma 25 méteres életveszélyes szabadrúgása centikkel a léc fölöt zúgott el. |
 |
92' |
Lantos helyett Sipos állt be. |
 |
90' |
Horváth Gábor passzolt előre középen Tormának, aki továbbpörgetett a védőket megelőző Nyerges elé. A hazaiak csatára tolt egyet a labdán, majd 10 méterről jobbal a kapu jobb oldalába lőtt. 1-1 |
|
90' |
Három perc hosszabbítást jelzett a játékvezető. |
 |
85' |
A Pécs is cserélt: Horváth Zsolt helyett Luczk állt be. |
 |
84' |
Sallai helyett Nagy II Gábor állt be a REAC-ba. |
|
83' |
Nyerges húzott el a bal oldalon, középre adására Polonkai robbant be, betört a védők között, majd 8 méterről lőtt. Sólyom hihetetlen bravúrral hárított. |
 |
80' |
Ezúttal Lantos vágta föl Törököt, ő is sárgát kapott. |
 |
78' |
Schindler tartotta fel Törököt, jutalma egy sárga. |
 |
74' |
Horváth Gábor kapott sárgát Horváth Zsolt lerántásáért. |
|
68' |
Csopaki cselezett ki két embert a jobb szélen, majd középre adott. A nagy lendülettel érkező Török a pécsi védőktől szorongatva 8 méterről pörgetett alig valamivel a bal kapufa mellé. |
 |
64' |
Kalina helyett Jevdovics állt be. |
|
54' |
A pécsi Kalina és a hazai Csopaki Nagy Gábor duo között pattogott sokáig a labda a REAC kapujától 7 méterre, végül mindenki meglepetésére a kisebbségben harcoló Kalina került ki győztesként a szituációból és az öt és feles sarkáról zavartalanul próbálkozhatott, ám a hosszú sarok felé tartó lövése kicsivel célt tévesztett. |
|
51' |
Torma a bal összekötő helyéről elvégzett szabadrúgása veszélyesen tekeredett a bal fölső sarok felé, Sólyom azonba odaért és fogta a labdát. |
  |
46' |
Folytatódik tovább a találkozó. A félidőben két játékost cserélt le a REAC: Kapcsos és Kovács helyett Somorjai és Csopaki állt be. |
 |
45'+2' |
Véget ért az első félidő. Inkább a mezőnyjáték dominált az első játékrészben, helyzetek sokáig nem is voltak. Az elején a Pécs támadott többet, aztán ahogy telt az idő a REAC is belejött a játékba, de a helyzeteket nézve megérdemelten szerezték meg a vezetést a vendégek. |
 |
46' |
Schindler Szabolcs egy lepörgő labdát 18 méterről jobbal a jobb alsó sarokba bombázott, a kapus tehetetlen volt. 0-1 |
|
45' |
Két perc hosszabbítást jelzett a játékvezető. |
|
45' |
Kalina tört be a REAC tizenhatosán belülre, 6 méterről leadott lövése a kapusról a hosszú oldalon a gólvonaltól 2 méterre álló Horváth Zsolt elé pattant, aki nagy meglepetésében elügyetlenkedte a helyzetet. |
|
42' |
A Pécs labdát szerzett a REAC térfelének közepén, a meglóduló Lantos 18 méterről lövésre szánta el magát. A jobb sarok felé tartó löketetet Farkas nagyot nyújtózkodva ütötte ki. |
 |
39' |
Győrinek mutatta fel a bíró a sárga lapot, miútán buktatta a labdával a pécsi kapu fele nyargaló Nyergest. |
|
31' |
Földvári beadása éppen az üresen álló Polonkai elé pattant, a REAC középpályása nem sokat teketóriázott, 18 méterről laposan lőtt. a labda két méterrel kerülte el a kapu jobb alsó sarkát. |
 |
24' |
Dienes kapott sárgát Torma felvágásáért. |
|
11' |
Kulcsár keresztlabdáját Sipos kapásból visszatette az érkező Győri Jánosnak, aki 17 mérerről megcélozta a hosszú sarkot, Farkas bravúrral hárított. |
|
6' |
Ezúttal a Pécs veszélyeztethetett szögletből. Kulcsár betekert labdájának Farkas csúnyán aláfutott, így az kishíjján a hosszú sarokban landolt, végül azonban néhány centivel a hosszú sarok mellett kikanyaradott az alapvonalon túlra. |
|
1' |
REAC helyzettel indult az összecsapás: Horváth szögletét Nyerges fejelte 8 méterről a kapu fölé. |
 |
1' |
Saskőy játékvezető sípjelére a hazai REAC kezdte el a találkozót. |