Hírek : Öt perc alatt két sárga! |
Öt perc alatt két sárga!
Danko 2006.03.21. 17:55
Földvári Csaba:
"Az első lap valóban jogos volt, de a másodiknál úgy érzem elhamarkodottan ítélt a játékvezető."
Földvári Csaba :
- Gondolom a 89. percben nem gondoltad volna, hogy 5 perc múlva nem azért mész zuhanyozni, mert vége a mérkőzésnek? - Ne is mond, én nem is értettem az egészet. Az első lap jogos volt, valóban faultoltam Jeremiással szemben. Taktikai szabálytalanság volt, kapura törhetett volna, meg kellet állítanom. A második esetnél viszont direkt visszahúztam a lábam, de még akkor is, ha szabálytalan lettem volna, nem éreztem ennyire súlyosnak az esetet. Lehet, hogy a játékvezető elfelejtette egyszer már adott nekem lapot, mert többnyire az ilyen esetekben a második sárga előtt csak figyelmeztetni szoktak. Ezért is lepődtem meg annyira. - Milyennek láttad a mérkőzést belülről? - Jobbak voltunk az ellenfelünknél, ha Krisztián kapufás lövése bemegy az elején, több góllal is nyerhettünk volna. Így sem kell szomorkodni, egyre jobban megy a játék, felálltunk vesztett helyzetből és csak elhoztunk egy pontot Miskolcról. Ezért is sajnálom annyira ezt a kiállítást. Végre felépültem a sérülésből, úgy éreztem jól ment a játék erre tessék. Sebaj, hétvégén megverjük a Vasast és helyet cserélünk velük a táblázaton. - Ennyire egyszerű lenne az egész? Azért az első 3 fordulót csak elvesztettük és leszakadtunk valamennyire a riválisoktól. - Az lehet, de kikkel játszottunk? MTK, Újpest, Győr. Mindhárom csapattal partiban voltunk, csak a szerencse nem állt az oldalunkra. Most jönnek majd számunkra a hozhatóbb meccsek, mondom ezt úgy, hogy nem becsülöm le senki képességeit. A Vasasnál szerintem jobban félnek tőlünk, mint mi, nekik több vesztenivalójuk lehet. Nekünk eddig csupán vereségeink voltak, most jött egy döntetlen, a következő pedig a győzelem. Ilyen egyszerű.
forrás: reacfoci.hu
|